2014. augusztus 22., péntek

Eszter.



Karczag Eszterrel már többször találkozhattatok itt, de biztos vagyok benne, hogy sokan ismeritek a blogját is, amely a Wardrobe Reports nevet viseli. Az utóbbi időben kevesebb új bejegyzéssel jelentkezett - a kis szünetről, az új munkájáról, és a kedvenc zenéiről mesélt egy picit nekünk, amíg lőttem róla (és a szupercool dzsekijéről) pár fotót a csodás panorámájú lakásában.


- Most Tomcsányi Dóri és a TheGardenStudio PR-managere vagy. Milyen út vezetett idáig?

- Mondhatjuk úgy, hogy lefutottam a kötelező köröket. Kétévnyi majdnem-ingyen gyakornokoskodás újságnál, majd szintén két év a kihagyhatatlan monoton irodai munkából – szerintem ezeket mindenkinek át kellene élnie egyszer, hogy utána értékelni tudjon egy emberbarát munkahelyet. Emberbarát alatt persze egyáltalán nem napközit és lazsálást értek, hiszen munka itt is van, csupán annyi a különbség, hogy a főnöködet érdekli, hogy szeress nála dolgozni, te pedig akár éjfélkor is szívesen e-mailezgetsz a külföldi partnerekkel.

- Mi a legjobb része a munkádnak?
- Hogy imádom. Végre azzal foglalkozhatok napi 8 (de leginkább 24) órában, ami érdekel, amihez érdemben hozzátehetek, és ez szerintem mindennél többet ér. Az irodai szokásokhoz mért rugalmasságot is nagyon szeretem – végre elmehetek reggelenként jógázni, vagy kényelmesen megebédelhetek –, de amíg ennyire lelkesedsz és pörögsz valamin, akkor elkerülhetetlen, hogy ez egy konstans munkát jelentsen: a gondolataim most folyamatosan a márka és a bolt körül forognak.

- Honnan jött a szenvedélyed a divat iránt?
- Erre a pillanatra pontosan emlékszem – ugyan nálam a „gyerekkorom óta szerelmes voltam a divatba” klisé kimarad, hiszen ez az élmény 2006-ra tehető. A megboldogult Myspace-en futottam bele az egyik első Nanushka kampányba: onnantól kezdtem rajongani a magyar tervezőkért.

- Emlékszel még, miről írtad az első bejegyzésed?
- Igen. Egy mosógép feletti vita által inspirált hosszadalmas vallomás volt arról, hogy beadom a derekam, és felvállalom, hogy az addigi foglalkozási területem, a külpolitika mellett bizony ilyen „sekélyes” dolgok is érdekelnek, mint a divat. Tulajdonképp most gondolok csak bele, hogy mennyire jó döntés volt ez, és hogy mennyi minden jó dolog ért ennek következtében az utóbbi három évben. 




- Melyek a kedvenc ruhadarabjaid?
- Jelenleg épp a zöld Tomcsányi Dóri motoros dzsekimtől válok meg igen nehezen (a képeken láthatjátok); minden borúsabb nyári napot kihasználtam, hogy felvehessem. A kedvenceim amúgy a frappáns kivágású fehér „nővérke” ruháim, leginkább egy idei Daige és egy tavalyi Hegedűs Dóra darab. Várom az őszt is nagyon, hiszen betáraztam egy Boticelli-printelt pulóvert is, amit igencsak hordanék már.

- Láttam, hogy már egészen méretes bakelitlemez gyűjteményed van… Mit hallgatsz a legszívesebben?
- Stílusban leginkább pszichedelikus popot és rockot, illetve bluest. Hatalmas kedvenc a Black Keys, a Temples, a Deap Vally, Seasick Steve és az Asteroids Galaxy Tour. Ilyen tekintetben amúgy csodás nyarat zárok, hiszen utóbbi hármat élőben is láthattam az elmúlt két hónapban; nagyon szerencsésnek érzem magam.

- Mit szeretsz a legjobban Budapestben – ha tehetnéd, szívesen elköltöznél, vagy mindenképp itt maradnál?
- Nem tervezem, hogy külföldre költöznék, de hosszú távon bármi megtörténhet, ha még nagyobb méreteket ölt az általános kilátástalanság, és a mi generációnk jövőjének ellehetetlenítése. Az egyetlen város, ahova szívesen költöznék, Edinburgh. Oda tényleg bármikor. Amúgy imádom Budapestet, itt van mindenki, akit szeretek, és eléggé belaktam már a belvárost. 

- Melyik kávézóba/étterembe/… térsz vissza a legtöbbször?
- Vannak törzshelyeim, leginkább zene és otthonosság alapján válogatok persze, így szoktam rá a Fekete Kutyára, a Fogasházra – szigorúan csütörtökönként –, és a Beat-re. A lényeg, hogy minden számomra kedves ember ott legyen, és olyan jó legyen az aláfestés, hogy észre se vegyük, mire hajnal lesz. Étel tekintetben természetesen elkapott a street food – bűnözős napokon bagel, burger, indiai –, de leginkább rengeteg gyümölcs és itthon főzés a menü, ugyanis ez az egyik kedvenc hobbim. A reggeleket általában a Juicy-ban vagy a Szalámiboltban kezdem – a helyben sütött croissant valami elképesztő –, ebédben pedig az Anker továbbra is verhetetlen.

- Van valami különleges projekt, amin mostanában dolgozol?
- Jelenleg minden energiám Dóri márkájára és a Gardenre fordítom – ezért is hanyagoltam el kicsit a blogot, amíg beáll a rutin – de egy kisebb koncepció-váltás is várható.
 

A fotókat én készítettem / All photos taken by me.

Ha tetszett a bejegyzés, ide kattintva megtalálod a blog facebook oldalát is.


The Asteroids Galaxy Tour - My Club




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...