2011. július 5., kedd

Interjú: Beango



Ezennel egy új rovatot indítok a blogomon - ezentúl rendszeresen szeretnék mini-interjúkat készíteni bloggerekkel és divattervezőkkel. 
Összeállítottam egy rövid kérdéssort, ami által remélem egy kicsit jobban megismerhetjük őket. Persze ne gondoljatok itt semmiféle mélyinterjúkra, én leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy milyen az ízlésük nemcsak a divat, hanem a művészetek más területein is, és hogy melyek azok a dolgok amik hatással vannak a munkájukra.

Az első "áldozat" László Bea volt, tehetséges divattervező és a Beango blog tulajdonosa, akinek nagyon szeretem a stílusát és a ruháit. A képeken pedig a 2011-es nyári kollekciójának néhány darabját csodálhatjátok meg...



- Mi az amit feltétlenül tudnunk kell rólad?
- Elsősorban divattervező vagyok és csak másodsorban blogger!
 
3 apróság amit szeretsz: varrógépem, kincses dobozom, piros körömlakkom
3 apróság amit nem: pacal, műszál, sárga szín

- Mit csinálsz egy olyan napon, amikor semmit sem kell csinálnod?  
- Varrok vagy blogolok, néha pedig csak órákig hangulatzenét hallgatok és hagyom, hogy az érzéseim uraljanak.




 
- Hogyan gyűjtesz ötleteket egy-egy kollekció megtervezéséhez?  
- Minden szezont azzal kezdek, hogy átnézem külföldi neves tervezők kollekcióit, utána a hangulatomtól függően készítek moodboard-okat, amik később a ruháim alapanyagául szolgálnak. kitalálok ezekre alapozva új formákat, vonalakat, sziluetteket, utána a száznéhány vázlatból kiválasztok kb. 15-öt, amit meg is varrok

- Hogy jellemeznéd az öltözködésedet?
- Általában elegáns-sportos, de sokszor nőies.

- Ki az a tervező, akinek a legszívesebben hordanád a ruháit? 
- Mostanában szeretem a saját tervezésű ruháimat hordani, ami újdonság, de ha alkalmam adódna, akkor szívesen vásárolnék Alberta Ferretti ruhát.

- Ki az, akinek a stílusa leginkább inspirálóan hat rád?  
- McQueen sziluettjei, Ferretti nőiessége, Victor&Rolf kifinomultsága, de van egy újabb nagy kedvencem, Barbara I Gongini.

- Szerinted melyik korszakban éltek a legjobban öltözött emberek?  
- Szecesszió.




 
- Mi szerettél volna lenni kiskorodban?  
- Festőművész.

- Ha az életnek lenne filmzenéje, a tiéd melyik lenne? 
- Amélie vagy a Jeux d'enfants filmzenéje.

3 dal amit mostanában sehogy sem tudsz kiverni a fejedből:  
- Röyksopp - What I want



- Azok a honlapok, amiket előszeretettel nézegetsz: 
- Divatblogok főként, de nézegetek mindent, ami kreatív, egyedi és aktuális.






Egy könyv, amit mindenkinek el kéne olvasnia:
- Coelho-11perc

A film amit a legtöbbször láttál:  
- Bertolucci-Dreamers

Egy film, amin sírtál:  

Egy film, amin nevettél: 
- Hajdú Szabolcs-Tamara

Melyik kiállításon jártál a legutóbb?  
- Kolozsvári Képző-, és Iparművészeti Egyetem kiállításán

Melyik művész festményét akasztanád szívesen a nappalidba?  
- Alfons Mucha

Melyik az a város/ország, ami nagy hatással volt/van rád?  
- Budapest.

Mi a következő célod az életedben?  
- Az új kollekció.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...