2012. március 28., szerda

Vendég - Eszter a gardróbból.



Szoktátok olvasni a Jelentéseket a gardróbból? Nos, ha még nem, akkor ajánlom figyelmetekbe Karczag Eszter blogját, ami mostanság igencsak gyakori olvasmányommá vált!
Most őt hívtam meg vendégeskedni, el is mesélni nektek, hogy újabban miért repes a szíve:


1 - Filmek: Az utóbbi időben három film volt igazán hatással a stílusomra. Igen, Sofia Coppola Marie Antoinette-je 2006-os, ám én csak néhány hónapja találtam rá - nem is tudom, hogy nem nézem már hat éve szakadatlanul. Kirsten Dunst muffinos-mézédes alakítása a - még számomra is új - csipkemániát hozta ki belőlem. Woody Allen Annie Hall-ját sokak tartják ikonikus filmnek a divat szempontjából, én pedig odáig vagyok - a fenti nőies, csipkekavalkád mellett - az androgün stílusért is, amit Diane Keaton csodásan hoz. A harmadik film, aminek hangulata magával tud ragadni, az a Mezítláb a Parkban. Robert Redford és Jane Fonda friss házasok, és a négy ("a félemelettel együtt öt!") emeletet minden alkalommal gyalog kell megmászni. A lift hiányán és a lakás apró alapterületén kívül ez a mi életünk a Férfimmal, ezért totál belezúgtam a '67-es filmbe.

2. Zene: Abszolút kedvenc az Asteroids Galaxy Tour, Mette pedig felkerült a példaképeim (és női szerelmeim) közé. Imádom azt a csajt. A hangja mellett a stílusáért is odáig vagyok, a Heart Attack videója divat-kisfilm is lehetne, annyira up-to-date (a videót megnézhetitek a lap alján). Maga a szám pedig bármikor feldob, amikor megjelent, egy óráig játszottam le újra és újra, miközben az ágyon ugráltam. Na ilyen rég volt. Másfél éve sírok már egy koncertért, április végén - ha minden jól megy - Bécsben ott leszek. 

3. Ruha: Mivel lassan kezdhetek esküvő ruhákban gondolkodni, de valami extrát szeretnék és nem túl komolyat, már nagy erőkkel kutatom az inspirációkat. Az első, amit találtam, a hosszú ujjú csipkének, míg a második a tütüszoknyás változatnak szurkol. Tényleg furcsa ez a csipke-dolog, eddig sosem bírtam, de nagyjából fél-egy éve nem tudom kiverni a fejemből. Pedig a "Royal Weddingen" nagyon nem jött be. Jövőhéten mindenesetre elkészül a kapucnis Zoe Phobic csipkeruhám, a nem feneket növelő tütüszoknyához viszont lelkes varrónők jelentkezését várom! :]

4. Cipő: A ROMWE szegecses loaferje lenne az egyetlen, amelyet hordanék, ha beadnám a derekam ennek a divatnak. Még erősen gondolkozom, de ez a cipő, főként ezzel a bőrrel... Nagyon tetszik, ahogy a finom lószőr ellensúlyozza a szegecseket, amik így nem egy steril anyagon vannak.

5. Gallér: Igen, a gallér. Főként a Marnis flitteres. Na az elkapott rendesen. Valószínűleg egyben a flitter szeretetem is ki szerettem volna élni, s ahogy ez találkozott a gallérral - nos, az valami csodás kollaboráció. Fontos megjegyeznem, hogy a flitterek is megfogtak (zakók, ruhák, s minden mi jó) ám egy fogadalom miatt nem vásárolok a konfekció üzletekből, ugyanis csak egy eredeti Disco Pony-t vagyok hajlandó magamra önteni. Érzem, hogy valahol vár rám egy Silver Surfer zakó és egy Natalie ruha.





 The Asteroids Galaxy Tour - Heart Attack




1 megjegyzés:

  1. Épp tegnap néztem meg a Marie Antoinette-t, meseszép volt a díszlet, a ruhák, a z egész összhatás.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...