2012. március 11., vasárnap

Rooney Mara és a rövid frufru esete.



             Pár nap alatt sikerült egészen belehabarodtam a rövid frufrukba, ezért gondoltam, hogy készítek egy kis összeállítást is belőlük, nehogy kimaradjatok a jóból... Az egész úgy kezdődött, hogy egyik nap egy icipicit megszaladt az olló a kezemben, miközben a frufrumat igazítottam ki, ami miatt (azt hiszem érthetően) kicsit bosszús is lettem hirtelen, de miután alaposan megvizsgáltam az új tükörképemet, össze is barátkoztam vele. 
             Azóta gyors gyűjtést végeztem, íme az eredmény, a rövid, "fél-frufruk" az 50-es, 60-as évek divatjának feltámadása miatt most újra hódítanak, ami nem is csoda, tekintve, hogy olyan ikonok viselték ezt a bájos frizurát, mint Audrey Hepburn, vagy Anna Karina. A kócosabb, kedves, kislányos külsőt kölcsönző (micsoda alliteráció!) frufruk mellett most új trend van születőben, méghozzá Rooney Mara, a nevezetes tetovált lány hatására (az első képen). Filmbeli szerepe igencsak határozott, extravagáns stílust követelt meg, amelynek fontos eleme volt a mini frufru is, amelyet a színésznő azóta meg is tartott. A film, és Rooney hatása meglepően sok őszi-téli kollekción is érződött (például Versace, Calvin Klein, Elie Saab, Antonio Berardi) ahol a fodrászok rövid, geometrikus, szögegyenes (és kissé félelmetes) frufrukat kreáltak a modelleknek. 
            Olyan bátor leány azért nem vagyok, hogy egy apróbb fajta frufrut bevállaljak, de egy szemöldököt szabadon hagyó, finomabb változat gondolkodóba ejtett... És ki vele, mi a ti véleményetek a mini frufrukról?


I've got a slight crush on short bangs.


képek - Vogue, 1, 2, 3, 4, 5


Haha, na mit gondoltok, belevágjak?



The Morning Benders - Lovefool



The Cardigans örökbecsű nótájának egy hangzatos, új feldolgozása. Nem bírom lekapcsolni.



2 megjegyzés:

  1. Nekem is megszaladt egyszer az olló a kezemben, és eléggé el voltam kenődve a tükörképem miatt. Kár, hogy nem akkor láttam ezt a bejegyzést:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úgy tűnik az elrontott frufru esete egyszer mindenkivel megtörténik... de kellő önbizalommal viselve minden elfuserált frizura a legmenőbb! :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...